|

|
A tengerimalac gondozása
1/4. oldal 
Egy vagy több tengerimalacot szeretnénk?
A tengerimalac társas lény, őshazájában a vadonban csoportokban él. Mesterséges környezetében is felszabadultabb,
ha fajtársá(i)val élhet egy közösségben. A fajtárs(ak) közelsége, szaga, hangja serkentőleg hat egészségére. A tengerimalacok
pihenés idején is igénylik a fajtársakkal való testi/vizuális kontaktust, számukra megnyugtató, ha egymás mellett fekhetnek,
egymást láthatják, hallhatják, szaglászhatják. Az, hogy mennyire sikeres egy társítás, jobban az egyed karakterétől
(személyiségétől), és kevésbé a nemétől függ. Két vagy több felnőtt hím is élhet együtt békés egyetértésben, és nőstények között
is akad néha olyan, aki szinte egy nősténnyel sem fér meg. Az idegalkat - nyugodt, ingerlékeny, agresszív, élénk vagy félénk -, a
kor - kölyökkor, serdülőkor stb. - fontos tényezők, de sok múlik azon is, hogy hol találkoznak először, milyen környezetben ismerkednek meg. A legtöbb tengerimalac nagyon örül annak, ha társa
lehet
- „Egyedül él,
de én sokat foglalkozom vele, és látom, hogy jó a közérzete.” - halljuk gyakran.
- „Csupán alkalmazkodik e kényszerítő körülményhez, ez még nem nevezhető jólétnek.” - felelnék
azok, akik szem előtt tartják e társas (!) kisállat viselkedési szükségleteit.
„Tengerimalacok ne legyenek egyedül - magányosan elhelyezve - egy ketrecben; vagy csak abban az esetben, ha
ez szükséges” - olvasható S. Sutherland és M. Festing könyvében (The Universities Federation for Animal Welfare
Handbook on the Care and Management of Laboratory Animals, 1987.).
Társítások
Két azonos nemű kölyök: testvérek vagy más alomból való kölykök is társíthatók.
Serdülőkorban az agresszivitás egyik vagy
másik félben felébredhet, és rangsorviták megbonthatják a békés együttlétet. Szerencsés esetben ezek hamar elcsitulnak. Ha a
hierarchiáért folyó harc komoly verekedéssé fajulna, mielőtt még külön tennénk őket, vizsgáljuk felül a tartási körülményeket.
A nagyobb, tágas ketrec, a benne elhelyezett vizuális korlátok (farönk, faágak, minialagút vagy egyéb ilyen kellékek)
akadályozzák a szemkontaktust és lehetőséget teremtenek arra, hogy egyik vagy másik félrevonulhasson. Ha ez nem segít, egy
időre külön kell tennünk őket.
Két hím: egy felnőtt és egy kölyök tengerimalac hamar összebarátkozik, mert itt a természetes rangsor elve
működik, a kölyök alárendelt lesz.
Ha később a serdülő kölyök nem elégszik meg
státuszával, ha hatalomra tör, kisebb-nagyobb összeütközések, viták (néha) itt is keletkezhetnek.
Két felnőtt hím:
Tévedés azt hinni, hogy két felnőtt hím nem társítható. Habár két
kölyök, vagy egy kölyök és egy felnőtt hím társítása jobb választás, számos példa bizonyítja, hogy felnőtt hímek is jól
megférhetnek egymással. Néhány biztonsági rendszabályt alkalmazva az esetleg felmerülő szociális feszültségek csökkenthetők vagy
akár megelőzhetők. Mivel a hímek territoriálisak, nagyobb életteret igényelnek. A semleges helyen történő találkozás után első
alkalommal csak frissen almozott, vizelet által meg nem jelölt ketrecbe célszerű helyezni őket. A közös ketrecben mindegyiknek
külön fekvőhelyet - vagy házat - kell biztosítanunk, és elegendő táplálékkal kell őket ellátnunk, hogy emiatt veszekedés ne
történjen. Az első órákban, napokban megfigyelés alatt kell tartanunk, s ha verekedést észlelünk,
külön kell tennünk őket, mert az erősen agresszív egyedek nagyon mély sebeket - harapást, karmolást - ejthetnek egymáson.
Két nőstény:
Általában a legjobb társítás, ritkán utasítják
vissza egymás társaságát, verekedés csak erősen domináns vagy agresszív egyéneknél fordulhat elő. A természetben a nőstények
szoros közelségben élnek és a faj közös érdekében segítik egymást, így ők általában együttműködőek.
Egy nőstény és egy hím:
Mielőtt e - csak látszatra - jónak tűnő
társítás mellett döntenénk, tudnunk kell, hogy a nőstény nem maradhat mindig a hím
közelében, mert a gyakori vemhesség az egészségét, de akár az életét is veszélyeztetheti. Amellett, hogy a kölykökért is
felelősséget kell vállalnunk, a hímet is egy számára megfelelő környezetbe kell helyeznünk, mikor a nőstényt pihentetjük.
Egy hím nehezen (!) viseli el a magányt, ha fajtársá(i)tól elszigeteljük. Amikor tengerimalacot választunk, hosszú
távra döntünk, hiszen szerencsés esetben, jó tartási körülmények között akár 7 (sőt, ritkán akár ennél több) évig is
elélhet, ezért kedvencnek, ha nem célunk a tenyésztés, mindenképpen két azonos nemű állatot válasszunk!
Sose tartsunk két hímet egy nőstény mellett. A hímek
a nőstény jelenlétében vetélytársakká válnak, verekedni fognak, és akár súlyos, életveszélyes sebeket is ejthetnek egymáson.
Ha már van a házunkban tengerimalac, az
újonnan hozottat érdemes 2-3 hétig karantén alatt tartani (külön helyiségbe tenni, ha ölbe vesszük, törülközőre helyezni vagy
utána ruhát/kötőt cserélni, és minden egyes alkalommal kezet mosni stb.), hogy egy esetleges fertőzést megelőzhessünk.
Fontos! Tengerimalac mellé sose helyezzünk más állatot (pl.
nyulat, hörcsögöt), mivel mások (!) az igényeik és szükségleteik. Példaképpen megemlíthető: Ha közös ketrecben élnek, a nyúl
a tengerimalacot véletlenül meg is rúghatja, súlyos, vagy akár halálos belső sérüléseket okozva neki.
|
1/4
|
következő oldal 
|
|
Ezen az oldalon:
A fajtárssal való interakció fontossága
Társítások
Egy párt vagy két azonos neműt?
Az újonnan érkezett karanténozása
A tengerimalac gondozása - 2. oldal:
Életterének megválasztása
Óvintézkedések kánikulában
Jó választás a minél nagyobb
férőhely, a tágas ketrec
Rágcsálóalmok
A fekvőhelyre törülköző vagy
Vet-Bed anyag
A tengerimalac gondozása - 3. oldal:
Karomvágás
Fürdessük-e vagy sem?
Szőrápolás
Testsúlymérés
Fogak időnkénti vizsgálata
A tengerimalac gondozása - 4. oldal:
Hogyan játszik?
Rágcsáló forgót, labdát ne!
Malacka-ugrabugra: jókedvében pattog, ugrál,
szökdécsel.
|